10. fejezet V. Isten tagadása
Isten tagadása , az élet tagadása . A levertség is a betegség istenéhez való hűség jele, pedig sokan nem értjük ennek jelentőségét. Sokszor vagyunk levertek és nem is tudjuk, hogy ez is Isten tagadása. Miért is? Hiszen mi nem tagadjuk meg, sőt, hisszük Istent. Ennek ellenére levertek vagyunk. De vajon tényleg hisszük-e , hogy Isten terve a jó terv és nem a miénk? Nem ettől vagyunk levertek? Nem úgy alakultak a dolgaink, ahogy MI elterveztük., és ettől elkeseredünk, elcsüggedünk. Hol van ekkor a hitünk? Hogy felejthettük el, hogy kik vagyunk, hogy Isten részei vagyunk, hogy magunkban hordozzuk azt az erőt, amit Tőle kaptunk ? Levertek vagyunk, mert elfelejtettük. Elfelejtettük, hogy sasok vagyunk, és mégis egy veréb jelentéktelen szárnyain szállunk át az életen. Bukdácsolva, elcsüggedve, leverten.
„Ne feledd azonban, hogy ha megtagadod Istent, az végül elkerülhetetlenül kivetítéshez vezet, és így azt hiszed majd, hogy ezt nem te megad tetted magaddal, de testvéreid cselekedték veled.” Ez a mondat nagyon keményen fogalmaz, hiszen eddig azt hittük, a mi bajunkat mindig más idézi elő. Más nem olyan volt, ahogy mi azt elvártuk tőle. Nem azt tette, nem azt mondta. A csodák tanításának egyik legmegdöbbentőbb felismerése, hogy nem a testvéreink okozzák a mi bajunkat, nem más a hibás. Hiszen nekünk megadatott az a szabadság, hogy azt gondoljuk, amit szeretnénk. Megadatott nekünk az a felismerés is, hogy a kivetítés a saját ítéletünk, hogy csak meg kell látnunk ugyanazt a szikrát a testvéreinkben, amely bennünket is éltet. Hogy csak ezt kell meglátnunk.
„Az istenkáromlás tehát önpusztító, és nem Istent pusztítja el. Az Istenkáromlás azt jelenti, hajlandó vagy arra, hogy ne ismerd meg önmagad, csak hogy beteg lehess. „ A fejezet III. részében azt az üzenetet kapjuk: Ha nem értékeled magad, beteg leszel. Könnyebb elhinnünk, hogy kevesebbek, szegényebbek, csúnyábbak..stb vagyunk másoknál, mint azt, hogy Isten mindenkit egyformán szeret ? Hogy bármit tettünk bennünket is ugyanúgy szeret? Hogy mi magunk vagyunk, akik elítéljük és gúzsba kötjük magunkat ?
Az ego követeli tőlünk, hogy a csüggedés istenét szolgáljuk, hogy az elszigetelődést, a csüggedést válasszuk . Azt választjuk az ego sugallatára, hogy elszigeteltek vagyunk, betegek lehetünk, meghalhatunk., amellyel megtagadjuk magunktól mindazt, amit Isten adott nekünk.
Örömtelinek, tökéletesnek, bűn nélkül valónak teremtettünk. Meg kell tanulnunk ilyennek látnunk magunkat. Magunkat és testvéreinket. Mert a testvéreink megtagadása is istenkáromlás. Ha megtagadod testvéreidet, megtagadod Istent. Ha megtagadod Istent, megtagadod önmagad.
(Cs.É)